Drága Ferenc Barátom !
A Bercsényi utcai Kollégium eseményeivel indítom közös emlékeink szálazását, mert az Építészmérnöki karon kezdtük egyetemi tanulmányainkat, de visszatekintve tisztán látjuk azt is, hogy szellemi építkezésünk kivételes közege a kollégiumi létezésünkben azonosítható. Ez a hely nem csupán az itt lakók önkifejezési fórumaként múködött, hanem rendkívüli értékekkel gazdagította a tágabb szellemi környezetet.
Az építészkari, kollégiumi léten túlmutató összművészeti koncepció, sokszínűség, a minden iránti érdeklődés, nyitott, befogadó attitűd volt itt születőben, a magyar avantgárd búvóhelyén, paradoxonként említve azt is, hogy az intézmény igazgatója egykori ÁVH-s tisztként híresült. A Bercsényi idővel legendássá vált kiállításairól, kulturális rendezvényeiről, mert ott építészek, írók, költők, filmrendezők, színészek, filozófusok, közgazdászok feszegették az aktuális kultúrpolitika, netán a politika határait. Építészklub, filmklub volt itt, és bulik minden mennyiségben.
Folyóirata, a Bercsényi 28-30, melynek öt éven át voltál szerkesztőségi tagja, ma páratlan kortörténeti dokumentum. Esszéid, verseid, kritikáid láttak napvilágot e lapokon. Ebben a közegben elemedben voltál. Itt jelent meg a Mindenki karácsonyfája c. versed, itt készítettél riportot házi zenekarunk, az Illés együttes vezetőjével. Itt kezdték játszani József Attila megzenésített verseit Sebő Ferenc és Halmos Béla, építészhallgató barátaink, később itt szerepelt megannyi lázadó csapat, a Kex, a Kontroll Csoport, a Syrius, az Európa Bizottság és társaik. Emlékszel Szomjas Gyurira, a történéseket filmen dokumentáló krónikásra? Van mire emlékeznünk.
Igy rögzítette aranykorként ezeket az éveket a „Múltidézés” a Fugában, a 2011. június 9-én nyílt kiállításán. Ekkor jelent meg a Bercsényi 28-30 folyóirat gyűjteményes kötete, és ekkor indítottátok új útjára az utoljára 1937-ben kiadott „Megfagyott muzsikus”-t, az építészhallgatók emlékezetes újságját. Kerekasztal beszélgetésen ekkor szóltál - építészek, egykori szerkesztők, Kulcsár Attila, Horváth Gyuri, Rudolf Mihály, NoII Tamás társaságában - építészeti hitvallásodról: „Az építészet szellemi magatartás kérdése”. Szombathelyen, a Savaria Múzeumban most futó kiállítás is a progresszió jelentős fórumaként méltatja a Bercsényit.
Ezzel a szellemiséggel érkeztél Kecskemétre, és vettél részt Csete György és Kerényi József társaságában a Kátai Mihály vezette Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep építész szekciójában. Elemezted Lantos Ferenc és mások tűzzománc műveit (térbútorok, utcanevek, házszámok) az építész szemével. Az És-ben részt vállaltál a lélektelen házgyári logikát jobbítani kívánó sajtóvitában, a tulipános házakról.
És tanítottál. Tanárként, majd igazgatóhelyettesként technikusok nemzedékeit indítottad el pályáján, a szakmastruktúra elemzésével, tananyagokkal, tantervekkel, módszertani fejlesztésekkel. És tanultál folyamatosan. BME gazdasági szakmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, építészmérnöktanár diplomát szereztél. 2018-ban vetted át a mindezt megkoronázó aranydiplomát.
Osztottad grafikáidat, fotóidat. Díszletet terveztél a Katona József színházban, és terveztél családi házakat, társasházakat, nyaralókat százával. Tervezted a Kecskeméti Integrált Szakképző Központot. Pároddal, építésztársaddal, Jobbágy Judittal az épített örökség védelmét szolgáltad, Kiskunfélegyházán a Sarlós Boldogasszony Templom, Kecskeméten a Piarista Templom és Rendház mentésével, kunhalmok és földvárak állagmegóvásával, tanyaközpontok helyreállításával.
A Te munkád a Hunyadivárosi Közösségi Ház, a város kitüntetésével.
Képviselő voltál „hírös” városod Közgyűlésében a KDNP képviseletében. A Magyar ÉpítőmŰvészek Szövetsége Kecskeméti Csoportjának alapító titkára voltál, működtél a Porta Speciosa Egyesület, az ICOMOS szakmai szervezeteiben.
Mindened volt a Család, Judit és gyermekeid: Kinga és Bence, unokáid: Boróka, Barnabás és Levente, és jutott időd barátkozásra, teniszpartira is.
Drága Pótkomám !
Azért csak így, mert elsőszülött fiúnk keresztelőjekor nem voltál még a térképen, Jobbágy Judit komámasszony oldalán. Emlékszel később alakult, holtodiglan tartó barátságunkra, családjaink barátságára? Emlékszel vízitúráinkra a Tiszán, a Bodrogon? Ahol víziszonyod folytán Te a földi személyzet voltál, autóval kísértél és láttál el minket mindenféle földi jóval. Én emlékszem bizalmadra, hogy félelmeid ellenére alkalmanként vállaltad velem a vizenjárást lélekvesztőinkben. Emlékszel sátras útjainkra Erdélyben, barangolásokra, gombászásokra a Hargita fenyőrengetegében, vagy a tisztások málnásaiban? Es kárpátaljai kalandozásainkra?
A találkozásokra kecskeméti sorházatokban, amelynek szerzője is voltál? És nálunk, kismarosi kertünkben, házunkban? Hogyne emlékeznél, hiszen Te méltattad azt, mint az „év házát” - Lóci óriás lesz” - emlékezetes írásodban. Emlékszel jókedvű, jófélékkel történt koccintásainkra?
A 60-ik születésnapomra költött pajzán versedre?
Drága Feri!
Teljes életet éltél a földön, és a Tőled ajándékba kapott, kertedből átültetett fügefa is kiteljesedett már Kismaroson.
Égi utadon kísérjen békesség, szeretetünk és emlékezésünk.
Tudjuk, hogy elesettségedben a végső órákig verseltél.
Búcsúzom hát Tőled saját, még élő soraiddal, a már eltávozott közös barátainkra is emlékezve:
Vándorai ők a
Csillagközi térnek
Míg csak ők is egyszer
Nyugovóra térnek
Isten Veled Drága Barátom!
Mányi István
Kecskemét, 2023. december 16.
