Díjak

Bács-Kiskun Építészetéért Díj 2019

• 2019.10.17.

2019-ben az Elnökség a Bács-Kiskun Építészetéért Díjat Letanóczi Gyula statikus tervező mérnöknek ítélte kiemelkedő tartószerkezet-tervezői életművéért, alkotói tevékenységéért, amelyben meghatározó helyet foglalnak el a mérnöki munkájával megvalósult Bács-Kiskun megyei építészeti művek.

A díj átadására 2019. október 17-én került sor a Bács-Kiskun Építészeti Tárlat 2019 kiállítás bemutatásával egybekötött ünnepségen. Szívből gratulálunk a díjhoz! 

Bács-Kiskun Építészetéért Díj 2019

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2016.

• 2016.10.19.

2016-ban "Bács-Kiskun Építészetéért Díjban" részesült Walter Péter fotóművész sokszínű alkotói tevékenységéért, amelyben meghatározó helyet foglal el az épített környezet, a megye műemlékeinek, jeles építészeti alkotásainak színvonalas bemutatása, művészi megfogalmazása.

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2016.

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2015.

• 2015.10.21.

Az Építészet Hónapja alkalmából 2015-ben kamaránk "Bács-Kiskun Építészetéért Díjat" adott át Versegi János részére, a VER-BAU Kft. tulajdonosának a szakmai minőséget megfogalmazó cégalapítást követően megvalósult ipari és középületek nívós elkészítésében elért eredményes tevékenységéért.

Kép forrás: Baon.hu,Hraskó István

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2015.

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2014.

• 2014.10.16.

2014-ben "Bács-Kiskun Építészetéért Díjban" részesült Dr. Zombor Gábor Kecskemét város polgármestere a város építészeti örökségének megőrzése, felújítása, valamint környezeti értékeit védő fejlesztésének tevékenységéért.

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2014.

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2013.

• 2013.10.17.

Kamaránk "Bács-Kiskun Építészetéért Díjat" adományozott Kerényi József DLA építésznek megyénk építészeti örökségének megőrzése,hasznosítása, valamint az építészet megyei elismertetése érdekében végzett szakmapolitikai, környzetformáló maradandó tevékenységéért.

Bács-Kiskun Építészetéért Díj-2013.

Bács-Kiskun Megye Építészetéért - DíJ - 2012

• 2012.10.08.

A díj az Építészet Hónapja alkalmából 2012. október 08-án került átadásra.

A Kamara Elnöksége posztumusz díjat adományozott

Dr. Gajdócsi István
(1924-1989)

a Bács-Kiskun Megyei Tanács volt elnökének.

A díjat ünnepélyes keretek közt Dr. Gajdócsi István özvegye vette át.

Bács-Kiskun Megye Építészetéért - DíJ - 2012

Bács-Kiskun Megye Építészetéért Díj - 2011.

• 2011.10.27.

2011. évben a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara Elnöksége Bács-Kiskun Megye Építészetéért Díjat adományozott Bányai Gábornak a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének épített örökségünk védelméért, megújításáért végzett tevékenységéért, a környezet javítása iránti elkötelezettségéért.


2023 Június
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
  • Építészfórum
  • Építési jog
  • E-napló
  • ÉTDR
  • Artifex Kiadó Kft.
  • Nemzeti Jogszabálytár
  • Építési megoldások

Kiemelt partnereink

  • Horváth Építőmester Zrt.